~Szakítás után (18+)

Mary-nek! :) Remélem, tetszik! 

A földön ültem egyedül az üres lakásomban. A padló tele volt szilánkokkal. Megcsalt! Megcsalt, és volt képe a szemembe hazudni, hogy szeret. És mikor mondtam neki, hogy mindenről tudok, tagadta. Igazi férfi, nem? 1 teljes évig voltunk együtt. Ma lett volna az évfordulónk. Az igazság az, hogy rajta kívül senkim nincs. A szüleim meghaltak, barátaim sose voltak, mindig kilógtam a sorból. Egy barátom volt, aki tényleg szeretett olyannak, amilyen vagyok, Harry. Harry Styles. De ő már a múlté. Híres lett, és most a világot járja, nincs ideje ilyen szerencsétlenekre, mint én. Egy ideig tartottuk a kapcsolatot, de neki sok a koncert meg minden és egy nap már nem hívtuk egymást. Hallottam a csengő hangját, de nem foglalkoztam vele. Lehet, hogy az a rohadék jött vissza, hogy a bocsánatomért könyörögjön. De arra várhat!

Néztem a földön szanaszét heverő pohár és tányérdarabokat. Egyet felvettem, és közelítettem a hegyes végéve csuklómhoz, mikor ismét csöngettek. Összerezzentem, de nem mentem ajtót nyitni. Az illető nagyon akart valamit, mert folyamatosan nyomkodta. Nem foglalkoztam vele, az üvegdarabot csuklómhoz szorítottam, és vágtam vele egy csíkot. Meleg, piros lé csurgott le karomon. Úgy éreztem, ez a megoldás, úgysem kellek senkinek, nem fogok hiányozni. Ekkor nagy reccsenést hallottam, majd valaki idegesen a nevemet kiáltotta.

- [T/N], hol vagy? –felismertem. Ez Harry hangja! De mit keres itt? Mire válaszolhattam volna, a konyhába ért. –Jézusom! Mit művelsz? –nézett idegesen véres karomra.

- Én..csak…mit keresel itt?

- Hozzád jöttem. –felemelt a földről, a csaphoz vitt és lemosta a vért. – Hol találok kötszert?

- A fürdőszobában. Az emeleten a 2. ajtó balra.

Aprót bólintott, majd felszaladt, én pedig utána ballagtam. Még mindig alig fogtam fel, hogy itt van. Mikor felértem, idegesen nyitogatta a szekrényeket.

- Ott van a polcon! –mutattam fel, majd levettem a kötszert. Kikapta a kezemből, újra leöblítette karom, majd óvatosan bekötötte.

- Ilyet ne csinálj többet, hallod?! –utasította. Láttam arcán az aggódást és ijedtséget, jól esett, hogy törődik velem. Bólintottam, ő pedig magához ölelt. Mélyen beszívtam illatát, annyira hiányzott.

- Miért jöttél? –kérdeztem halkan, fejem vállára hajtva.

- Bocsánatot kérni. –eltolt, hogy a szemembe nézzen. –Sajnálom, hogy nem hívtalak, és hogy itt hagytalak, mikor te mindig mellettem voltál, és támogattál…

- Hiányoztál! –suttogtam, szememben éreztem a könnycseppet, de letöröltem, mielőtt lefolyhatna.

- És még valami…[T/N], én szeretlek! Már találkozásunkkor tetszettél, de nem mertem elmondani. És amikor már nem hívtuk egymást, rájöttem, hogy nem bírom nélküled! Jönni akartam hamarabb, csak… - nem hagytam, hogy befejezze, muszáj volt megcsókolnom. Éreztem, hogy picit meglepődött, de viszonozta csókom, és hátam kezdte simogatni. Karjaim nyaka köré fontam, majd a hálószoba felé kezdtem tolni. Ismerte a járást, felkapott az ölébe, és bevitt, de a csókunk nem szakadt meg. Óvatosan ledöntött az ágyra, fölöttem volt, de vigyázott, hogy ne nyomjon össze. Ajkaimról áttért nyakamra, oda adott apró, nedves csókokat. Kisebb sóhajok hagyták el számat, majd pólója aljához vezettem kezeim, és kezdtem felfelé húzni az anyagot, de megállított. Kérdőn néztem rá, mire felült az ágyon.

- Nem kell ezt tennünk. Tudok várni.

- De én nem akarok várni.

- Most szakítottál a barátoddal..nem korai?

- Honnan tudod?

- Láttam elmenni. És hallottam, ahogy káromkodik, és szidja magát, hogy miért csalt meg. Ebből gondoltam…

- Szeretlek! És akarom, most! De csak, ha te is! –félve néztem rá. Nem bírnék most ki egy elutasítást. Nem válaszolt, csak mosolygott, megpuszilta az arcom, és levettem pólóm. Újból felém került, és hevesen megcsókolt. Ezúttal hagyta, hogy levegyem pólóját, és pillantást nyerhessek tökéletes felsőtestére. Ajkaimba haraptam, tetszett neki, hogy ezt váltja ki belőlem. Mellkasomat puszilgatta, és melltartómat is levette. Fordítottam a helyzeten, én voltam felül. Csípőm mozgattam előre-hátra, ezzel is izgattam őt, aminek meglett az eredménye, éreztem dudorodó férfiasságát. Lejjebb másztam, kicsatoltam övét, és lehúztam nadrágját. Meg akartam szabadítani boxerétől is, de nem hagyta, lefektetett és levette nadrágom, bugyimmal együtt. Felhajolt, és végigmért, ettől kicsit zavarba jöttem.

- Elképesztő vagy! –mondta a szemembe nézve, lemászott lábaim közé. Belső combomra adott apró puszikat, ettől lélegzetem felgyorsult. Hirtelen nyelvét éreztem meg ficánkolni csiklómon. Felnyögtem, és belemarkoltam a lepedőbe. Hamarosan nyelve mellé társította két ujját, és gyorsan kezdte bennem mozgatni. Hihetetlenül élveztem, és ennek hangot is adtam, nevét nyögdécseltem, hajába markoltam.

- M-mindjárt! –sóhajtottam, ekkor abbahagyta.

- Nem akarom, hogy így menj el! –súgta fülembe, mire kirázott a hideg. Boxeréért nyúltam, levettem róla. Férfiassága hasa aljáig felcsapott. Kezembe vettem és mozgatni kezdtem rajta kezem. Pár perc után, mikor be akartam kapni, kivette a kezemből, hátamra fektetett.

- Mehet? –kérdezte. Apró bólintással feleltem. Lassan tolta be magát, de még így is fájt egy picit. Várt, amíg megszokom, majd lassan mozogni kezdett. Mikor a fájdalom átalakult élvezetté, gyorsabban kezdett lökni. Hangos nyögéseinktől zengett a szoba, nem fogtuk vissza magunkat.

Fordítottam a helyzeten, nem csúszott ki belőlem, és fel-le majd előre-hátra kezdtem mozgatni csípőm. Csípőmet szorongatta, néha felfele döfött egyet.

- Már nem kell..sok. –préselte ki a szavakat.

- Nekem…sem –nyögtem.

- Most!- szólt hangosan és egyszerre élveztünk el. Fáradtan dőltem mellé, ő pedig karjai közé zárt.

- Köszönöm, hogy eljöttél hozzám! –suttogtam vállába.

- Sajnálom, hogy ennyit kellett várnod! De kárpótollak, ígérem! Csak maradj velem! Nem akarlak megint elveszíteni! –mélyen a szemembe nézett.

- Én sem akarlak elveszíteni!

- Akkor…leszel a barátnőm? –kérdezte csillogó szemekkel.

- Igen! –mosolyogtam rá. Átkarolt, fejem mellkasára hajtottam, és édes álomba merültünk.